2014.  június 13. péntek 22:06

A megújuló energiaforrások hasznosítására tett európai erőfeszítések rövidesen áram-túlkínálathoz vezethetnek. A jelenlegi kilátások szerint a megújulók aránya a villamosenergia-termelésben 2020-ig a mai duplájára, 18 százalékra emelkedik majd, miközben a rendszerirányítók már most is visszafogják a termelést az alacsonyabb fogyasztású időszakokban, hogy elkerüljék a hálózat túlterhelését. 

 A Bloomberg által idézett adatok szerint a megújulóenergia-termelés ötszörös növekedést produkált az elmúlt évtizedben, ezzel kilencéves mélypontra szorítva a villamosenergia-árakat. Jelenleg a napos, illetve szeles időszakokban annyi energia áll rendelkezésre, hogy bizonyos esetekben a szolgáltatók fizetnek annak átvételéért. Az európai áramtőzsde adatai azt mutatják, hogy 2014 első öt hónapjában Németországban és Ausztriában kétszer annyi órában fordult elő ez, mint egy évvel korábban.

Az Európai Unió jelentős törekvéseket tesz annak érdekében, hogy az évtized végére az 1990-es szinthez képest 20 százalékkal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást. Ennek legfőbb eszköze a megújulók térnyerésének támogatása. A 28 tagállam kormányai máris azt fontolgatják, hogy 2030-ig 40 százalékos csökkentést tűzzenek ki célul.

Azt azonban már az Európai Bizottság (EB) energiaügyi biztosa is elismerte, hogy néhány tagállamban túl gyorsan növekedett a megújuló energiaforrások aránya. Szerinte az EU-nak jobb infrastruktúrára van szüksége, hogy képes legyen befogadni az új kapacitásokat. Az EB szerint 2020-ig 200 milliárd eurót kell fordítani az áram- és gázhálózatok fejlesztésére.

Az Európai Villamosenergia-átviteli Rendszerirányítók Szervezetének (ENTSO-E) május végén kiadott előrejelzése szerint idén nyáron Németországtól Bulgáriáig nyolc országban lehet szükség exportra vagy a termelés visszafogására a hálózat túlterhelésének elkerülése érdekében. A beavatkozások főként Bulgáriában, Romániában és Spanyolországban lehetnek fontosak, mivel itt kisebb kapacitás áll rendelkezésre, mint ami a fölösleg szomszédos országokba történő szállításához elegendő.

Hazánkban a zöldenergia-termelés egyelőre nem ölt olyan méreteket, ami az országos átviteli hálózatban problémákat okozna. Az erőművi termelés a támogatások hiánya miatt viszonylag alacsony szinten áll, a megújulók közül az utóbbi időben a biomassza szerepe nőtt érdemben. Más a helyzet az úgynevezett háztartási méretű kiserőművek (HMKE) terén. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint 2008 és 2013 között több mint negyvenszeresére emelkedett az otthoni áramtermelésre alkalmas berendezések száma, amely így a tavalyi év végén megközelítette az 5000-et. Az összes kiserőmű mintegy 99 százaléka napenergiát hasznosít, azaz napelemek vagy napkollektorok biztosítják a háztartás áram-, illetve melegvíz-szükségletének nagy részét. Ezzel a megoldással egy-egy család vagy kisebb közösség csaknem teljes mértékben függetlenné válhat az országos hálózattól.

Nyomtatás
Küldés e-mailen

Legfrissebb híreink

Jelentős bővülés előtt áll a napelemgyártás
2015.  május 20. szerda 16:17
Street food napenergiával
2015.  május 15. péntek 11:07
Csúcsra jár idén a német szélenergia-ipar
2015.  május 11. hétfő 08:56
Szélerőmű táplálja az elektromosautó-töltőt
2015.  május 07. csütörtök 15:11
Kína mer nagyot álmodni
2015.  május 07. csütörtök 15:07
Napenergia – egy kicsit másképp
2015.  április 27. hétfő 16:12