2015.  május 07. csütörtök 15:11

Bükkaranyoson adták át az ország első, szélerőmű rendszeréhez kapcsolódó elektromosautó-töltőjét. A gyorstöltőnek mindössze 15-30 percre van szüksége ahhoz, hogy menetkészre töltse egy elektromos autó akkumulátorát.

Az ABB által tervezett egyenáramú gyorstöltő állomást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkaranyoson helyezték üzembe. Az átadásra egy, a Bükk-Hegységi Megújuló Energiák Iskolák Alapítványának projektje alkalmából rendezett esemény keretében került sor, ezt villanyautók felvonulása követte. Az 50 kilowatt teljesítményű berendezés 15-30 perc alatt képes menetkész állapotig feltölteni egy úgynevezett CHAdeMO csatlakozóval ellátott e-autó akkumulátorát – írja a Profitline.hu. (A CHAdeMO egy, az elektromos járművek töltésére szolgáló eljárás, egyfajta szabványként használatos.)

A rendezvényen Nagy Lajos, a település polgármestere,valamint Sebestyén István, a Magyar Villanyautó Klub elnöke mellett Balogh Attila, az ABB e-mobilitás szakértője is előadást tartott. A vállalat fenntartható fejlődés, ezen belül a környezetkímélő közlekedés és a megújuló energiák használata iránti elkötelezettsége mellett hangsúlyozta, hogy az elektromos autózás elterjedése csak akkor lehetséges, ha az ehhez szükséges töltőinfrastruktúra is kiépül.

Nyomtatás
Küldés e-mailen

Legfrissebb híreink

Jelentős bővülés előtt áll a napelemgyártás
2015.  május 20. szerda 16:17
Street food napenergiával
2015.  május 15. péntek 11:07
Csúcsra jár idén a német szélenergia-ipar
2015.  május 11. hétfő 08:56
Szélerőmű táplálja az elektromosautó-töltőt
2015.  május 07. csütörtök 15:11
Kína mer nagyot álmodni
2015.  május 07. csütörtök 15:07
Napenergia – egy kicsit másképp
2015.  április 27. hétfő 16:12