2015.  március 19. csütörtök 11:14

Napelemes kiserőművek telepítését célzó programot indított a Dubaji Villamosenergia- és Vízügyi Hatóság (DEWA). A Shams Dubai névre keresztelt kezdeményezés értelmében a felhasználók a hálózatra csatlakozva visszatáplálhatják a fel nem használt áramot. Úgy tűnik, a helyi infrastruktúra bírja a terhelést: a berendezések számát nem korlátozzák.

A helyi sajtó a Közel-Kelet legnagyobb ilyen jellegű programjaként számol be a kiírásról; jelenleg egyedül Jordániában zajlik ehhez fogható jelentőségű napelemes projekt. A terv a Smart Dubai Initiative elnevezésű csomag három elemének egyike. Ezt követi majd az okos mérőórák felszerelése és az okos hálózatok kiépítése, valamint 100 elektromosautó-töltőállomás telepítése az idei év végéig. A közműhatóság első embere szerint a kezdeményezés a világ „legokosabb” városává teszi majd Dubajt azáltal, hogy hatékonyan, integráltan és fenntartható módon használja a rendelkezésre álló erőforrásokat.

A saját kiserőmű telepítésének és hálózatra csatlakoztatásának lehetősége lakossági és vállalati felhasználók számára egyaránt nyitva áll, ám ehhez közvetlen támogatást nem igényelhetnek. Valamennyi költséget a fogyasztóknak kell állniuk, és további feltétel, hogy a villanyszámla soha nem lehet negatív, illetve nem értékesíthetnek több áramot a DEWA-nak, mint a saját fogyasztásuk.

Mindezekkel együtt eddig már tizenegy érdeklődő jelentkezett, akik összesen 8,5 megawattnyi kapacitást létesítenének. A program keretében elsőként telepített berendezést a múlt héten adták át a városállam nemzetközi repülőterén. A 30 kilowatt teljesítményű rendszer évente 48,8 megawattórányi áram termelésére képes. Egy másik nagy léptékű beruházás keretében a villamosenergia-ipari világcég, az ABB épít majd egy 277 kilowattos erőművet. A DEWA igazgatója szerint a villamos infrastruktúra teherbíróképessége miatt nem kell aggódniuk: mint mondta, a hálózat 2 600 megawattúj teljesítmény befogadására képes.

Nyomtatás
Küldés e-mailen

Legfrissebb híreink

Jelentős bővülés előtt áll a napelemgyártás
2015.  május 20. szerda 16:17
Street food napenergiával
2015.  május 15. péntek 11:07
Csúcsra jár idén a német szélenergia-ipar
2015.  május 11. hétfő 08:56
Szélerőmű táplálja az elektromosautó-töltőt
2015.  május 07. csütörtök 15:11
Kína mer nagyot álmodni
2015.  május 07. csütörtök 15:07
Napenergia – egy kicsit másképp
2015.  április 27. hétfő 16:12