2014.  október 16. csütörtök 13:48

Novemberben újabb, 20 milliárd forint keretösszegű energiahatékonysági pályázatot ír ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A ma délelőtt bejelentett konstrukció legalább ötlakásos társasházaknak szól majd, és a hagyományos beruházások mellett megújuló energiát hasznosító berendezések telepítésére is fordítható.

Szabó Zsolt klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár ismertette, hogy a vissza nem térítendő támogatás eddigi egyharmados arányát 45-50 százalékra tervezik megemelni, hogy minél több társasháznak legyen lehetősége pályázni. A fejlesztésekhez várhatóan két pénzügyi intézmény nyújt majd rendkívül alacsony, 2,5-3 százalékos kamat mellett elérhető, 4 éves futamidejű hiteleket.

A jelenleg is zajló lakossági pályázatok kapcsán kiderült, hogy a kazán- és nyílászárócserét lehetővé tévő programok iránt nagyon jelentős az érdeklődés, ezért akár a keretek megemelése is szóba jöhet, a háztartásigép-cserére kiírt lehetőséggel egyelőre kevesebben éltek, itt szóba jöhet a jelentkezők körének kiszélesítése is.

Nyomtatás
Küldés e-mailen

Legfrissebb híreink

Jelentős bővülés előtt áll a napelemgyártás
2015.  május 20. szerda 16:17
Street food napenergiával
2015.  május 15. péntek 11:07
Csúcsra jár idén a német szélenergia-ipar
2015.  május 11. hétfő 08:56
Szélerőmű táplálja az elektromosautó-töltőt
2015.  május 07. csütörtök 15:11
Kína mer nagyot álmodni
2015.  május 07. csütörtök 15:07
Napenergia – egy kicsit másképp
2015.  április 27. hétfő 16:12