Hogyan lehetnék teljesen független a hálózattól?

A napelemes rendszerekkel kapcsolatos ügyféligények, elvárások összegyűjtése során nagyon sokszor találkozunk azzal a kérdéssel, hogy lehetséges-e teljesen függetlenné válni az energiaszolgáltatóktól és kizárólag saját napelemekkel, esetleg egyéb eszközökkel megtermelni minden kilowattórát, amire csak szükség van a hétköznapi élethez.

 

A válaszunk: lehetséges, de abszolút függetlenség helyett a fogyasztásunkat kiegyenlítő saját termelésben praktikus gondolkodni. A tényleges teljes függetlenség (nem jön be vezeték a házba) elérése nagyon drága és gazdaságilag értelmetlen volna. Hogy a hűvös-borús őszi, téli időszakban is rendelkezésünkre álljon a saját házi erőművünkkel megtermelt energia, ahhoz szükség volna valamilyen komoly kapacitású energiatárolásra is, hogy akkumulálhassuk a tavaszi-nyári, kora őszi időszak napenergiáját (és esetleg a napnál is nehezebben kalkulálható hozamú szélenergiát, ha egy szélturbinát is felszerelnénk). Szó se róla, léteznek ilyen megoldások. Akadnak elszánt építkezők, akik hatalmas tartályt szigetelnek körbe és ásnak el a földbe, majd az ebben lévő folyadékot melegítik egész nyáron napkollektorral, hogy majd a nagy tömegű vízzel fűtsék télen a házukat. Vannak, akik a háztartásuk mellé saját energiaerdőt is telepítenek, hiszen a növények által akkumulált nyári napfény télen a kazánban hőenergiaként hasznosítva rég bevált módszer a megújuló energiagazdálkodásra.

Egy hálózattól független, szigetüzemű rendszer telepítése olyan helyeken jöhet szóba, ahol nincs vezetékes villany. Ennek két változata lehet:

  • az egyszerűbb csak napsütés esetén működik. Főleg mezőgazdasági tevékenységek kiszolgálására alkalmas, például itató, halastó vízellátását biztosító szivattyú működtethető vele.
  • A másik változat az akkumulátoros energiatárolással kiegészített rendszer. Ez elvileg lehetővé teszi, hogy a fel nem használt energiát eltároljuk, és így a fogyasztókat nem napsütéses időszakokban is tudjuk működtetni.

Ebben az esetben főként az akkumulátorok drágítják a rendszert. Ennek ellenére akár alternatíva is lehetne, sokan úgy gondolják hogy hosszú távon ezé az energia előállítási és tárolási módé a jövő. Így függetlenné válhatnak az energiahálózattól és  az egyszerű kis fogyasztó nem lesz majd kitéve az energiaárak változásainak.

 

Azonban nem reális veszély, hogy olyan mértékben megváltoznának a technológiai, gazdasági körülmények, ami indokolttá tenné egy ilyen rendszer létesítését a hálózatra visszatápláló helyett. Anyagilag gyakorlatilag senkinek a számára sem jó választás ez.

 

A legtöbb ember nem akar óriási beruházásokat eszközölni és éjt nappallá téve saját energiaellátásán munkálkodni, csupán felhasználója, gondtalan élvezője szeretne lenni a környezet terhelését csökkentő, gazdaságilag pedig a függetlenség nyugalmát adó saját rendszernek.

 

Az ő számukra az életszerű és racionális cél az éves szinten nullszaldós energiagazdálkodás a ma már olcsón hozzáférhető, biztos gazdasági megtérülést nyújtó hálózatra kapcsolt napelemes elektromosenergia-termeléssel – és persze a takarékosságra való berendezkedés a háztartásban.

 

Egy családi ház esetén, ha okosan kezdünk bele az önellátós projektbe, az elsődleges feladat a ház energiafogyasztásának minimalizálása. Új ház építése esetén valamilyen passzívház-technológiát érdemes választani, meglévő épületnél pedig a szigetelés, a nyílászárók állapotának rendezése az, amivel kezdeni célszerű.

 

Gazdaságos fűtés

A második lépés a fűtés, klimatizálás kérdése. A talajszint alatti csőkígyós hőszivattyús megoldás munka- és anyagigényes, de jól tervezhető és stabil működést nyújtó rendszer. Egyszerűbb telepíteni és karbantartani, de drágább megvásárolni a levegős hőszivattyús rendszert, de e mellé érdemes kiegészítő fűtési lehetőségről is gondoskodni, mert nagy hidegben gazdaságtalanná válik a működése.

 

A jól szigetelt, hatékony klimatizálású ház energiaigényének ismeretében pedig már meg lehet tervezni a szükséges energiaellátást és az azt biztosítani képes napelemes rendszert is.

 

(Persze házi szélturbinás energiatermelés is lehetséges, de a mechanikus alkatrészek miatt eleve sérülékenyebb, a szomszédok haragját a zaj és az esetleges árnyékolás miatt kiváltó szélkerék telepítése nagyon komoly előkészületeket igényel.) Egy jól tervezett napelemes rendszerrel pedig már el lehet érni a gazdasági értelemben vett önellátást: a napsütéses időszakban megtermelt és az éjszakai és téli időkben a hálózatról elfogyasztott energia nulla egyenlegét.

 

Bitmap-4

További bejegyzések

Kérje ingyenes árajánlatunkat!